Miről lesz szó pontosan:
- 21 év alatt 3,1 millió ember: Finnország véletlenül egy közegészségügyi bombát mért fel
- Nem szívinfarktus, hanem baleset: miért éppen a külső okok a meghatározók?
- Amikor nincs erő szavazni: betegség, depresszió vagy társadalmi lemorzsolódás?
- A szavazás nem gyógyír – hanem tünet
- Mit kezdjünk azzal, amit most megtudtunk?
21 év alatt 3,1 millió ember: Finnország véletlenül egy közegészségügyi bombát mért fel
Amit a finn kutatók találtak
Egy 2025 novemberében, a Journal of Epidemiology and Community Health folyóiratban megjelent tanulmány az 1999-es finn parlamenti választások teljes, több mint 3,1 millió fős szavazóképes népességét követte nyomon halálukig vagy 2020-ig.
A vizsgálat ereje abban rejlik, hogy nem önbevallásos kérdőívekre, hanem kőkemény állami nyilvántartásokra épül: összekapcsolták a népességi, szavazói és halálozási adatbázisokat. A Phys.org szerint a kutatás épp azért egyedülálló, mert teljes népességet vizsgál, nem csak mintát – így a finn állam lényegében véletlenül hozta létre a világ egyik legnagyobb közegészségügyi természetes kísérletét.
A számok, amelyek nem hagynak kétséget
Miután kiszűrték az életkori különbségeket, az eredmény drámai.
A nem szavazó férfiaknál 73%-kal, a nőknél pedig 63%-kal volt magasabb a halálozási kockázat a következő 21 évben. Ez nem egy apró statisztikai eltérés; ez a különbség összemérhető az erős dohányosok és a nemdohányzók kockázata közötti szakadékkal.
De a legmeglepőbb felismerés csak most jön.
A legnagyobb eltérés nem a várható hosszan tartó betegségeknél, mint a szívinfarktus vagy a rák, jelent meg. Hanem a külső halálokoknál: balesetek, erőszakos sérülések, és különösen az alkohollal kapcsolatos halálozások. Ebben a kategóriában a nem szavazók kockázata több mint kétszeresére ugrott a szavazókéhoz képest.
Nem szívinfarktus, hanem baleset: miért éppen a külső okok a meghatározók?
Amikor az életvitel a kockázat forrása
Logikusnak tűnne, hogy aki nem szavaz, az talán elzárkózóbb, kevésbé törődik az egészségével, és ezért hajlamosabb a hosszan tartó betegségekre.
A finn adatok azonban mást mondanak.
A legerősebb kapcsolat nem a lassan kialakuló betegségeknél, hanem a hirtelen, viselkedésből fakadó kockázatoknál van. Balesetek. Alkoholmérgezés. Erőszakos cselekmények. Öngyilkosság. Ezek szinte mind a mindennapi, kockázatvállaló döntések vagy a sebezhetőség következményei, nem pedig egy elhanyagolt magas vérnyomásé.
Férfiak és nők – különböző útvonalak ugyanoda
Bár a megnövekedett kockázat mindkét nemnél egyértelmű, az arányok eltérőek.
A férfiak 73%-os többletkockázata részben a kockázatvállaló magatartás (alkohol, balesetek) gyakoribb előfordulásából fakadhat. Ezzel szemben a nők 63%-os, valamivel alacsonyabb kockázata mögött feltételezhetően gyakrabban áll a társadalmi elszigeteltség és a mentális egészség megromlása.
A legfontosabb számok egy helyen
- Férfiak: 73%-kal magasabb halálozási kockázat
- Nők: 63%-kal magasabb kockázat
- Külső halálokok (baleset, erőszak, alkohol): több mint kétszeres kockázat
- Követési idő: 21 év
- Vizsgált népesség: 3,1 millió fő
Amikor nincs erő szavazni: betegség, depresszió vagy társadalmi lemorzsolódás?
Az egészség, mint előzetes ok
Fontos látni: a kutatás nem ok-okozati összefüggést, csupán erős együttjárást mutat ki.
Könnyen lehet, hogy nem a szavazástól való távolmaradás „okozza” a korai halált, hanem mindkettő egy közös forrásból ered. Egy súlyos depresszió, egy hosszan tartó, mozgást korlátozó betegség vagy súlyos függőség egyaránt megakadályozhat valakit a szavazásban. Ez pedig nyilvánvalóan rontja az életesélyeit is.
Ebben az esetben az egészségi állapot „zavarja” a képet: amit mi politikai passzivitásnak nézünk, az valójában súlyos egészségügyi sérülékenység jele.
A reményvesztettség, mint közös gyökér
De van egy ennél mélyebb réteg is.
Milyen közös lélektani tényező állhat egyszerre a távolmaradás és a magas halálozás mögött? A válasz a cselekvőképesség elvesztése lehet.
Aki nem érzi úgy, hogy bármi felett is kontrollja van a saját életében, az sem szavazni nem megy el, sem magára nem vigyáz.
Ez nem erkölcsi ítélet, hanem társadalmi és lélektani valóság. Aki a mindennapi túlélésért küzd – adóssággal, függőséggel, mély magánnyal, teljes kilátástalansággal –, annak a számára a szavazás, mint a közösségi lét tevékeny formája, egyszerűen „nincs a térképen”.
Ez nem politikai állásfoglalás, hanem egy vészjelzés: valaki végleg leszakadt a társadalmi szövetről.
A szavazás nem gyógyír – hanem tünet
A leggyakoribb téves következtetés ebből: „ha eljársz szavazni, tovább fogsz élni”.
Ez nem így működik.
A szavazás nem védőoltás a halál ellen. A kutatás épp az ellenkezőjét sugallja: nem azt kell nézni, hogy ki szavazott, hanem azt, hogy miért nem. A szavazás hiánya ebben az esetben maga a diagnosztikai jelzőtünet, nem a betegség.
Mindegy, hogy miért maradtam távol?
K: Számít-e, hogy valaki tudatosan tiltakozásként távol marad a szavazástól, vagy csak közömbösen nem megy el?
V: A finn kutatás ezt nem vizsgálta, de ez egy döntő kérdés. A tudatos tiltakozás egy politikai cselekvés – aki így dönt, az általában társadalmilag beágyazott, vitázik, véleménye van. A közömbös távolmaradás viszont sokkal inkább kötődik a társadalmi lemorzsolódáshoz, az egészségügyi és gazdasági sérülékenységhez. A kockázat szinte biztosan ebben a második csoportban a legnagyobb.
Mit kezdjünk azzal, amit most megtudtunk?
Ha a közegészségügy komolyan veszi ezt, a szavazási részvételi adatok egy olcsó, de hatékony jelzőrendszerré válhatnak.
Megmutathatják, mely társadalmi csoportok, mely régiók szorulnak sürgős szociális és egészségügyi beavatkozásra. Akik nem szavaznak, azok nem feltétlenül érdektelenek – sokkal inkább sérülékenyek.
A szavazás persze csak egy lehetséges jelzőtünet. Más, könnyen mérhető viselkedések – például az iskolai vagy munkahelyi hiányzások halmozódása, a közüzemi számlák fizetésének elmaradása – hasonló vészjelzések lehetnek.
A valódi kérdés nem az, hogyan „kényszerítsük” az embereket szavazni, hanem az, hogy észrevegyük őket, mielőtt túl késő lenne.
„`