mindenkilapja.hu
Bejelentkezés

Mit érdemes tudni a Hankook Ventus Prime 3-ról

Mit érdemes tudni a Hankook Ventus Prime 3-ról

A Hankook gumigyár története 1941-re nyúlik vissza, amikor is dél koreában megalakul Chosun néven. Rövid időn belül a világ egyik legnagyobb gumiabroncs gyártójává nőtte ki magát. Az évek alatt egyenes arányban növekedett a gumiabroncsok minősége az eladási számmal, köszönhetően az állandó fejlesztésnek. A gyárat 1968-ban keresztelték át egy másik ókori királyság nevére, a Hankookra. A gyártó mára már több autógyár első szerelésű gumiabroncsaként is jelen van a piacon. Jelenleg 180 országban forgalmazzák termékeiket és árbevételei alapján a világ 7. legnagyobb gumigyártójává vált.

A Hankook gumikat nem csak a közutakon és a tesztpályákon mérettetik meg, hanem a versenypályákon is. A Ventus Race versenyzésre kifejlesztett gumiabroncsaikkal a DTM német versenysorozatban szereztek nagy versenytapasztalatot, mint a hivatalos gumibeszállítók. 2014-től már a Hankook a hivatalos gumiabroncs beszállítója a 24h Series versenynek is, miután már a 2009-ben tapasztalatot szereztek a 24 órás Le Mans Seriesben is. Európában pedig a Rally Challenge versenyeken szereztek tapasztalatot az extrém körülményeket igénylő utakra.

Bemutatkozik a Hankook Ventus Prime 3

A 2016-os nyári szezon nagy újdonsága a Hankook Ventus Prime 3, amely a Magyarországon is gyártósorral rendelkező Hankook gumiabroncsgyár nagy innovációja középkategóriás kerekei között. A kényelmes vezetési stílust kedvelők számára kifejlesztett nyárigumi, amely a Ventus sorozatra jellemző Visual Alignment Indicator (VAI) rendszerrel is fel van vértezve, amely a futóbűbeállításból eredő rendellenes kopást teszi könnyen ellenőrízhetővé. A futóműgeometria jelző rendszerrel büszkélkedő gumiabroncs 53 különböző méretben kapható 15”-cól 18”-os méretig, H, V, W és Y sebesség index-szel.

A Hankook Ventus Prime 3 magas tapadású szilika keverékkel készült, így megnövelt száraz és nedves tapadást biztosít a csökkentett gördülési ellenállásnak köszönhetően. A végtelenített, teljes futófelületi szélességű 0 fokos öv ideális futófelület merevséget biztosít a három, erős központi borda számára is. Az innovatív bordák precíz kormányzást és megnövelt élettartamot garantálnak a kerekek számára. A gumiabroncs mintázatát lekerekített csatornaélek teszik egyedivé, amelyek fékezéskor megnövelik a tapadási felületet.

A Hankook Ventus Prime 3 kiváló teszteredményeket ért el!

Köszönhetően a gondos tervezésnek, a precíz gyártásnak és a sokoldalú gyári tesztelésnek, a Hankook minőségi, nagy teljesítményű gumit tudott piacra dobni a Ventus Prime 3 személyében. E kiváló nyári gumiabroncsot a gumiwebshop.hu webáruház is bátran ajánlotta vásárlói számára, hiszen a jól kialakított, tökéletes alapanyagból készült kerekek 8%-kal jobb fékteljesítményt tudnak felmutatni. A 10%-kal nőtt talajjal érintkező felülete ellenére, a kopásállósága is 9%-kal javult elődjéhez képest.

A számtalan technológiai újítás persze meghozta az eredményét, hiszen nem csak a közutakon használják az autósok előszeretettel, de számtalan nagy független gumiabroncs teszt is előkelő helyen listázta a Hankook Ventus Prime 3 abroncsot. 2016-ban az AutoBild 205/55 R16-os méretben jutalmazta „Példás” minősítéssel, majd egy évre rá a 225/50 R17-es mérete is azonos dicséretet kapott a német autós magazintól. 2017-ben az ADAC óriás tesztjén 195/65 R15 mérete „Ajánlott” osztályozást kapott, akárcsak az ACE 215/60 R17-es méretű teszteredményei alapján. A Hankook Ventus Prime 3 tehát egy kiváló minőségű középkategóriás nyárigumi, ami kiváló ár-érték arányával az egyik legjobb gumiabroncs a magyar piacon is.

Keresés
a mindenkilapjás weblapok között
 
Kövess minket
és mondd el mindenkinek
 
A mindenkilapja ajánlja
Mit érdemes tudni a Hankook Ventus Prime 3-ról
Mit érdemes tudni a Hankook Ventus Prime 3-ról
A Hankook gumigyár története 1941-re nyúlik vissza, amikor is dél koreában megalakul Chosun néven. Rövid időn belül a világ egyik legnagyobb gumiabroncs gyártójává nőtte ki magát.
 
Prémium nyári gumik nem csak BMW-seknek
Prémium nyári gumik nem csak BMW-seknek
BMW autót vezetni igazi élvezet. Aki BMW-s, az tudja miért, aki nem, az pedig csak irigykedve nézi azokat a szerencséseket, akik vezethetik ezt a prémium autócsodát.
 
Szeretne ilyen konyhakés tartót magának?
Szeretne ilyen konyhakés tartót magának?
Akik jártasak a konyhában, biztosan belebotlottak már abba a gondba, hogy hiába vásárolnak minőségi konyhakéseket, nem tudják normális helyen tartani őket.
 
	Miből is áll egy vérbeli Gamer PC?
Miből is áll egy vérbeli Gamer PC?
Játszani szeretnél? Akkor bizony nem elég az integrált videókártya, a Celeron processzor és a kevés memória.
 
Melyik számlázó programot válasszam?
Melyik számlázó programot válasszam?
számlatömbökbe való körmölgetés helyett egyre több vállalkozó dönt úgy, hogy számlázó programot kezd el használni.
 
Xbox One X vagy PlayStation 4 Pro? Melyiket válasszam?
Xbox One X vagy PlayStation 4 Pro? Melyiket válasszam?
A címben felvetett kérdésre a PC gamerek persze rögtön rávágják, hogy egyiket se, inkább játsz PC-n.
 
A következő angol gyakorlófeladatokkal könnyebb tanulni a nyelvet
A következő angol gyakorlófeladatokkal könnyebb tanulni a nyelvet
Ha sorra vennénk a nyelvtanulás szempontjából leginkább hasznos nyelveket, akkor az angol minden valószínűség szerint vezetné a listát.
 
A dugattyús kompresszor otthonra is jó választás
A dugattyús kompresszor otthonra is jó választás
A dugattyús kompresszor használata ma sem elterjedt az otthoni barkácsfeladatok során, azonban egyre többen felfedezik az ilyen jellegű gépekben rejlő lehetőségeket.
 
Lepje meg karácsonyra a cégét egy Fiattal
Lepje meg karácsonyra a cégét egy Fiattal
Számtalan cég érdemelné meg, hogy meglepje végre magát egy új Fiat haszongépjárművel. Az év vége felé pedig sorra jelennek meg az akciók is.
 
Az adósságrendezés felér egy karácsonyi ajándékkal
Az adósságrendezés felér egy karácsonyi ajándékkal
Az adósságrendező hitelek ilyenkor a szeretet ünnepe előtt talán még nagyobb teret kapnak, hiszen mindenki szeretné békében és nyugalomban tölteni a karácsonyát.
 
Tippek az adventi őrület enyhítésére
Tippek az adventi őrület enyhítésére
Rendhagyó adventi kalendárral készültünk - végigkövetjük, hogyan őrizheted meg testi egészséged, lelki egyensúlyod az év talán legstresszesebb időszakában. Vedd idén könnyebben a karácsonnyal járó akadályokat!
 
Mit érdemes tudni a Hankook Ventus Prime 3-ról
Mit érdemes tudni a Hankook Ventus Prime 3-ról
Akkor érezhetjük igazán jól magunkat, ha békében vagyunk saját magunkkal, és persze környezetünkkel is.
 
 
Fedezd fel a mindenkilapját
a mindenkilapja.hu szolgáltatásai
Weblap építése
Weblap építése
Építsd fel saját weblapod! Nem kell hozzá értened, a mindenkilapja.hu már mindent előkészített.
 
Blog vezetése
Blog vezetése
Vezess blogot, írj saját internetes naplót. Jegyezd fel életed legfontosabb eseményeit.
Fórum írása
Fórum írása
Kezdj el még ma fórumozni, vitázni kedvenc témáidban. Regisztrálj és elindíthatod saját fórumod!
Galéria megosztása
Galéria megosztása
Oszd meg kedvenc képeidet. Töltsd fel, nevezd el, és hagyd hogy kommentezzenek.
 
 
 
BidVertiser Segítség Kapcsolat Felhasználási feltételek Médiaajánlat