A mindenkilapja.hu alapötlete még 2002-ben fogalmazódott meg két fiatal egyetemista fejében. Akkoriban a webes megjelenés még gyerekcipőben járt, és egyértelmű volt hogy ebbe az irányba érdemes fejleszteni, hiszen a web fejlődése szinte követhetetlen tempóban szülte meg a jobbnál-jobb portálokat, webes alkalmazásokat. Az ötlet egy ingyenes weben történő megjelenés lehetőségének biztosításán alapult. Az ötletgazdák szerették volna, ha mindenki akár számítógépes, vagy programozói előképzettség nélkül könnyedén létrehozhat magának egy egyedi weblapot, ahol publikálhatja saját tartalmait.
Az első párezer regisztrációt követően kiderült, hogy a felhasználók nagy lelkesedéssel ásták bele magukat weblapok ezreinek készítésébe, számtalan személyes portfólió oldal, családi, baráti weblapok és nem várt céges weblapok is születtek. Az évek során számtalan fejlesztésen esett át a portál, hiszen a web gyors fejlődése és a felhasználók folyamatosan növekvő igényei ezt megkövetelték. Mára már nem csak weblap, hanem blog, fórum készítésére is alkalmas, valamint fotók és galériák megosztására is használható.
Az új 3.0-ás verzió egy versenyképes és számtalan lehetőséget kínáló portál, ahol minőségi tartalmakat lehet megosztani és publikálni.
Naponta 1 millió fölötti oldalletöltéssel és több mint 130 ezer látogatóval a mindenkilapja.hu kiemelt helyet foglal el a magyar internetes tartalomszolgáltatók között.
Forrás: Medián Webaudit. (www.webaudit.hu)
Forrás: Medián Webaudit. (www.webaudit.hu)
Superbanner: A főoldalakon és a felhasználói oldalakon egyaránt megjelenő téglalap alakú, az oldalak felső részében elhelyezkedő, fekvő formátumú szalaghirdetés. Mérete: 920x110 pixel. Az árazás alapja: adview (AV) vagy click (CT), adott mennyiségre vagy időtartamra vonatkozóan.
Billboard: A főoldalakon és a felhasználói oldalakon egyaránt megjelenő látványos hirdetési megoldás. Főoldalakon és a felhasználói oldalakon a jobb oldali sidebar-t megszakító reklám. Közel négyzet alakú mérete miatt különösen alkalmas videó alapú hirdetések befogadására. Mérete: 300x300 pixel. Az árazás alapja: adview (AV) vagy click (CT), adott mennyiségre vagy időtartamra vonatkozóan.
Interstitial (beférkőző reklám): A felhasználó tevékenységét félbeszakító reklámforma. Olyan nagyméretű, a felhasználó számára kikerülhetetlen, önálló navigációval rendelkező hirdetés, amely a képernyőn váratlanul megjelenő ablak formájában jelentkezik. Az Interstitial kattintás hiányában 8 másodperc múlva automatikusan bezáródik és egy felhasználónak egy nap, egyszer jelenik meg (cookie-zott). Mérete: 600x450 pixel. Méretét tekintve a legtöbb hirdetői információt megjelenítő kreatív. Az árazás alapja: nap vagy hét.
Layer (shaped popup): A képernyőn váratlanul megjelenő, különálló ablak formájában jelentkező banner. Külsejében és funkcionalitásában hagyományos popup ablakra emlékeztet, csak a technikai megoldása különbözik attól. Egy felhasználónak egy nap egyszer jelenik meg (cookie-zott). Standard mérete: 400x400 pixel, de egyedi megállapodással és felár ellenében mérete tetszőlegesen megválasztható. Az árazás alapja: adview (AV), adott mennyiségre vonatkozóan. Mivel a layer nem nyit új böngészőablakot, így letiltani sem lehet. Technikai előírások: 1. SWF formátumban küldött kreatív esetén a hagyományos gyártási előírások az irányadóak 2. Külső - a hirdető szerveréről történő - meghívás esetén minden reklámadatot a hirdető mér. Mindkét lehetőségnél további kikötés, hogy 8 mp után automatikusan be kell záródnia a bannernek, illetve rendelkeznie kell "bezár" (x) gombbal.
A mindenkilapja.hu reklámfelületeinek kizárólagos értékesítője:
S.I.R.S.Z. Consulting Kft.
Ajánlatkérés:
A mindenkilapja.hu reklámfelületeinek ügynökségi értékesítője:
Infinety Online Média és Marketing Kft.
Tel: 441-9000/2500
E-mail: info KUKAC infinety.hu
Web: infinety.hu
Blog: infinety.blogspot.com