Számos előnye van annak, ha van egy autónk: többek közt alkalmunk nyílik arra is, hogy autós túrákra menjünk, melyeket megspékelhetünk pár gyalogtúrával is a helyszínen. Nem árt az ilyen pihentető tevékenységekre is felkészülten érkeznünk, hiszen a legváratlanabb pillanatokban adódhatnak kellemetlen szituációk.

Nem csoda, hogy egyre többen rákapnak az ilyen jellegű autós utazgatásra, hiszen az autózás már önmagában is amolyan közösségépítő elfoglaltság: több órán keresztül össze vagyunk zárva a családdal vagy jó barátokkal és alkalmunk nyílik arra, hogy hosszú beszélgetéseket folytassunk, hogy zenét hallgassunk, gyönyörködjünk a tájban, az utat pedig némelykor megszakítjuk a különleges helyek közelebbről történő szemrevételezésével.

Azonban ahogy a bevezetően is említettem, adódhatnak olyan szituációk, amikor szükségünk lehet egy jól felszerelt elsősegély csomagra. A szabványszerűen felszerelt „B” jelölésű elsősegély doboz, amit minden személygépkocsiban tárolni kell nem minden szituációban bizonyul kielégítőnek, ezért érdemes kiegészítő csomagokkal is felszerelni a dobozt. Ráadásul, ha elhagyjuk a gépjárművet, és gyalog folytatjuk a túrát, hasznos lehet egy kisebb elsősegély csomag beszerzése is, mely akár egy táskában is elfér.

Sokan úgy gondolják, hogy túlzás mindenhova cipelni magunkkal a kötszereket, a sebtapaszokat, a fertőtlenítőket, azonban ez nem pusztán a lehetséges veszélyhelyzet túlgondolása, bizony adódhatnak olyan helyzetek, amikor életmentő lehet, ha a táskánkban tartjuk ezeket az eszközöket.

A már említett „B” elsősegély doboz valóban pusztán csak kötszereket, jódos fertőtlenítőlapokat, sebtapaszt valamint ollót tartalmaznak. Ezek az eszközök valójában csak felületi sérülések esetén lehetnek hasznosak, azonban súlyos sérülés, baleset esetén már elkerülhetetlen, hogy orvost is hívjunk a helyszínre. A doboz hiányosságai miatt érdemes kiegészítőket vásárolni, mint például izolációs fóliát, mely különösen egy autós túra vagy egy erdei gyalogtúra esetén, életmentő lehet. A fólia ezüst illetve arany oldala különbözőképp funkcionál, egyik oldala megóvja a testet a kihűléstől, másik pedig a túlzott felmelegedéstől. Számos olyan esetről hallottunk az utóbbi időben, hogy a váratlanul nagy havazások miatt az autópályákon rekedtek az autók. Ilyen esetekben nagyon jól jöhet egy izolációs fólia. Valamint szintén kiszámíthatatlan, hogy mikor történnek balesetek az utakon. Ilyen helyzetben is a sérülteket a kihűlés megelőzése érdekében érdemes leteríteni a fólia melegen tartó felével.

Hasznos, ha az extra fertőtlenítés érdekében Braunol vagy Betadine oldatokat is tartalmaz az elsősegély csomag, ezek bőr- és nyálkahártya fertőtlenítő szerek. A sima kötszerrel és jódos fertőtlenítőkkel -melyeket az alapcsomagok is tartalmaznak-, kellőképpen le tudjuk fertőtleníteni a sebet, azonban egy égési sérülés esetében -mely könnyen bekövetkezhet egy túrán-, érdemesebb égési kötszereket, és égési zseléket használni. A zselé elvonja a hőt az égett felületről, így csillapítja a fájdalmat.

Nagyon hasznos kiegészítői az elsősegély csomagoknak a pH semleges szemöblítők. Ezek a kis kiszerelésű szemöblítők a savas- illetve a lúgos kémhatású szembe kerülő szennyeződések semlegesítésére lettek kifejlesztve. Hasznos lehet egy ilyet is magunknál hordani túra esetén, mert bár extrém esetekben kellhetnek csak, de ha ilyen helyzetbe kerül az ember, elvesztheti a látását.